Valóban felnőttünk? II rész

A felnőtt ember vállalja tetteiért a felelősséget.

A felnőtt ember tudatos. Pontosan tudja, hogy minden belőlünk indul ki. Egyrészt ami velünk történik azt mi alkottuk valamikor. Másrészt minden történés a mi fejlődésünket, előrelépésünket szolgálja.

Ha ezt elfogadjuk és megtanuljuk a negatív helyzetekben is meglátni a pozitívumot, akkor már nem akarunk mást vagy a külső körülményeket hibáztatni, semmilyen helyzetben.

Figyel a gondolataira, érzéseire, beszédjére / nem panaszkodik/mert pontosan tudja, hogy teremető ereje van. Azt kap, amiről gondolkodik, amiről beszél, amit érez. „Kérd és megadatik”

A gyerek másokat hibáztat, árulkodik, panaszkodik

A gyerek, amikor negatív dolog, vagy helyzet történik vele, azonnal másokat kezd hibáztatni.

Példa: Az unokám labdázott a dédnagymamájával. A gyerek nagyot ugrott és elesett.

Sírva fakadt, azonnal rámutatott a dédire és közölte, hogy miatta volt.

Ha egy másik gyerekkel van összetűzése, nem tudja kezelni a helyzetet, ha kicsit erőszakosabb, akkor verekedéssel fogja megoldani, ha ő lesz a vesztes, akkor megy árulkodni.

A gyerekeknél ezek a viselkedési formák elfogadhatók. Nekünk szülőknek kellene példamutatással megtanítani őket, hogy a különböző helyzeteket, hogyan kell kezelni.

Türelemmel és kitartással elmagyarázni nekik, hogy minden helyzetben mi magunk vaguynk a hibásak és nem a másik ember. Mi tudunk a helyzetünkön változtatni.

A gyermeki szinten megrekedt felnőtt, másokat hibáztat, árulkodik, panaszkodik.

Az életében történt negatív események miatt folyamatosan csak panaszkodik.

/ Szegény én drámája, sajnáltatja magát./ A panaszkodással azokat a negatív eseményeket vonza be, amiről beszél.

Csak másokat, vagy épp a körülményeket hibáztatja. Mindenki más hibás, csak ő nem, ő tökéletes.

A problémák megoldását csak veszekedéssel tudja kezelni, mindig másokat vádol, degradál le. Ha a veszekedésben vesztes volt, mindenkinek elmeséli a történetet, árulkodik, kibeszéli a másik embert, ha nyert, akkor dicsekszik.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: